Egy bohóc lehet olyan bölcs, mint egy államférfi, még a politikus is csinálhat magából bohócot. Harmadik kategóriaként pedig van Orbán Viktor miniszterelnök, akinek március 15-én elmondott poloskás beszédével immár se a bohócokhoz, se az államférfiakhoz nincs köze, hiába próbálja viccnek beállítani mondandóját.
Egy pártvezető és főként egy miniszterelnök nem magánvéleményt fogalmaz meg egy hivatalos nemzeti ünnepen, hanem iránymutatást ad a támogatóinak, a nemzetnek. Az azóta elszabadult „je suis chemotoxos doboz” és „je suis poloska” posztok láttán látszik, a szellem a terveknek megfelelően ki is szabadult a palackból. Igaz azóta elindult a visszakozás, de valójában még ennek sem örülhetünk, ez ugyanis nem a gyengeség jele. Pusztán arra szolgál, hogy a dehumanizálás elkövetője még a felelősségtől is megszabaduljon. Ravaszsággal vegyes romlottság tehát.
A miniszterelnöki Facebookon kiposztolt „Miért poloska? Mert lehallgatta a feleségét. Ha nem hallgatta volna le, nem így hívnák.” ugyanis egy cinikus terelés. Előkészület ahhoz, hogy amikor elszabadulnak az indulatok, amiket a húsvéti nagytakarítás ötlete sugall, takarózni lehessen az érvvel – ő már másnap pontosított, hogy ez félreértés…
Nézzük a konkrét beszédet:
„A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében, pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. Túl sok helyről kaptak pénzt. Túl sokszor váltottak már köpönyeget. 1848-ban császármadarak ültek a nyakunkra, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött. Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket.”
Ezek tükrében azt mondani, hogy nem úgy gondoltam:
1. teljes felelőtlenség, gondolkozni kellett volna előbb, mint beszélni miniszterelnökként.
2. tudatos stratégia a felelősség hárításához.
Legyen bármelyik, mindkettő összeegyeztethetetlen a miniszterelnöki tisztséggel – ott ugyanis vagy tudja valaki mit beszél, vagy le kell mondani – főleg ha valaki arra építette fel a miniszterelnökségét, hogy mástól is megkövetelte ezt egy „igazságbeszéd” után.
Ugyanis amikor egy bohóc rossz, akkor a közönség unatkozik, míg ha egy miniszterelnök romlott, azt az ország megszenvedi.
A probléma komolyságát jól mutatja, hogy a legvalószínűtlenebb egységfront bontakozik ki kritikus hangokból: MTK-szurkolók, Országos Bírói Tanács, számtalan civil és újságíró, legutóbb pedig Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke.
Az egyházi vezető rendkívül jól érzi ugyanis, hogy a beszédben megidézett skarlátbetű, a poloskázás, majd pedig keresztény eszmeiség összemixelése a zárszóval: „a Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!” együtt nem lehet véletlen. Mindez a legsötétebb történelmi korszakból kiragadott eszköz inkább.
„Sem a nemzet szakralizálását, sem a vallás nacionalizálását nem tudom elfogadni. A beszéd „jön a húsvéti nagytakarítás, átteleltek a poloskák” részéről sokan elmondták, leírták a véleményüket. Valóban minden politikustól elvárható, hogy óvakodjon ellenfelei és a másként gondolkodók dehumanizálásától. Amennyiben azonban a közéleti szereplő önmagát kereszténynek vallja, akkor őt ettől nemcsak a jó ízlés és a riasztó történelmi példák kell hogy visszatartsák, hanem a Szentírás is. Teológiai nyelven ezt úgy mondjuk, hogy az ember imago Dei, Isten képmása.” – írja Fabiny.
A fentiek tükrében se nevetni, de félnivalónk sincs az ügyön, amíg észben tartjuk, hogy mindez az, ami: a történelemből ismert teljes romlottság, ami ellen tennünk kell. Minden hazáját szerető magyarnak, hogy elkerüljük a gyalázatot. A fentiek miatt nem bocsánatkérést, hanem lemondást kell követelni.
