7 pontos akciótervvel hirdette meg a korrupció felszámolását Magyar Péter március 15-én

A magyar történelem legsötétebb időszakait idéző poloskázás helyett a méltó történelmi megemlékezés mellett egy, a nemzet újraegyesítését szolgáló cselekvési tervet ismertetett március 15-én Magyar Péter. Ennek részeként a Tisza Párt már ismert programpontjai mellett az Andrássy úton összegyűlt 150 ezer fős tömeg egy 7 pontos antikorrupciós cselekvési terv részleteit is megismerhette.

A közvagyont érintő korrupciós ügyekben a jövőben teljes vagyonelkobzással, megduplázott büntetési tételekkel és a feltételes szabadságra bocsátás megvonásával is számolnia kell az elkövetőknek a rendszerváltás után.

A hivatalban lévő miniszterelnök Szálasi Ferencet idéző poloskás beszéde után még kijózanítóbbnak hatott a párhuzam: március 15-e 1848 után 2025-ben is fordulópont Magyarország életében. Széchenyi István Magyar Péter által idézett naplóbejegyzéséhez híven ugyanis az ország vagy ragyogva élni fog, vagy bukik örökre.

Magyar Péter szerint az Orbán-dinasztia gazdagodását ugyan ma 3000 janicsár szolgálja, de van rá mód, hogy felelősségre vonjuk azokat, akik miatt hazánk az elmúlt 15 évben Európa egyik legszegényebb országává vált.

Ennek sarokköve az a 7 pontos korrupció-ellenes cselekvési terv, amit először részletesen a március 15-ei beszédből ismerhettünk meg.

A 7 korrupcióellenes programpont:

1. Azonnali csatlakozás az Európai ügyészséghez.
2. Zéró tolerancia a korrupció minden formájával szemben.
3. Önálló, korrupcióellenes ügyészség létrehozása, külön NAV nyomozócsoport létrehozása.
4. Duplájára emelik a korrupcióellenes bűncselekmények büntetési idejét, ezeknél a bűncselekményeknél kizárják a feltételes szabadon bocsájtás lehetőségét.
5. Visszaállítják az igazságszolgáltatás függetlenségét, ehhez új bírósági, ügyészségi és rendőrségi vezetést állítanak fel.
6. Teljes vagyonelkobzást vezetnek be minden olyan bűncselekménynél, ahol csak egyetlen forint közpénz is eltűnt.
7. 20 évre visszamenőleg az összes politikusnál és a családtagjaiknál vagyonosodási vizsgálatot indítanak, 5 évre visszamenőleg nyilvánosságra hozzák minden politikus vagyonbevallását.

Magyar Péter teljes ünnepi beszéde itt hallgatható meg (a programpontok 25:18-tól)

A nemzet egyesítés jegyében a program megvalósításához a magyar polgároktól a Nemzet Hangja népszavazás részeként kér felhatalmazást a Tisza Párt.

Miként azt korábbi cikkünkben is megírtuk, március 24. és április 11. között online, de akár személyesen is lehet majd válaszolni a hazánk jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekre.

A kérdőívhez az előregisztráció elindult, az oldal ide kattintva érhető el.

A kérdések:

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas SZÉP-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0%-ra csökkenjen?

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magán egészségügyi beruházások támogatására és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?

4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk?

5. Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5% legyen?

6. Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (SZJA) egységesen 9%-ra csökkenjen?

7. Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a KATA adózási forma?

8. Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra?

9. Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?

10. Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?

11. Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatás, egészségügy és szociális területen?

12. Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?

+ Támogatja ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?

A Nemzet Hangja népszavazás oldala: https://m.magyartisza.hu/nemzet-hangja