Gyermekvédelmi törvény és a Szőlő utcai botrány: amikor a fólia hangsúlyosabb lett, mint a valódi védelem

Csakhogy közben kirobbant a Szőlő utcai javítóintézet botránya.

A vádak szerint Juhász Péter Pál, az intézmény korábbi igazgatója éveken át olyan rendszerben működhetett, amelyben kiszolgáltatott fiatalok sérelmére súlyos visszaélések történhettek. Emberkereskedelem, kényszermunka, szexuális visszaélések gyanúja. 2026 elején a legfőbb ügyész közlése szerint már 15 kiskorú sértettet azonosítottak az ügyben.

A legkellemetlenebb kérdés azonban nem is csak az, hogy mi történt, hanem az, hogy ki tudott róla – és mióta.

Több sajtóforrás szerint már évekkel korábban érkeztek figyelmeztetések Juhász Péter Pál magatartásáról. A Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetői jelezték a problémákat, sőt olyan állítások is megjelentek, hogy kinevezését korábban kifejezetten ellenezték. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már 2013-ban figyelmeztető jelzéseket kapott a veszélyes működésről, mégsem történt érdemi beavatkozás, Juhász pedig hosszú éveken át pozícióban maradt.

Itt válik igazán súlyossá az álszentség érzése.

Videó: https://www.youtube.com/@kontrollhu

Miközben a nyilvánosság előtt a kormány a könyvesboltokat ellenőrizte, fóliát húzott regényekre és erkölcsi pánikot épített kulturális kérdések köré, addig egy valódi gyermekvédelmi intézményben évekig működhetett egy rendszer, amelynek középpontjában épp a legvédtelenebbek álltak.

Nem egy regény szereplői. Nem egy ifjúsági képregény lapjai. Hanem valódi gyerekek.

A társadalom joggal teszi fel a kérdést: ha valóban a gyermekek védelme volt a cél, akkor hogyan maradhatott helyén ilyen sokáig egy ilyen ember? Hogyan lehetett fontosabb a könyvek becsomagolása, mint az intézmények kitakarítása?

A „Zsolti bácsi” néven emlegetett politikai szál tovább növelte a botrányt. Egy áldozat már azt állítja, hogy az illető politikus volt, akinek Juhász Péter Pál közvetítésével szolgáltatták ki. Konkrét nevet még nem közöltek, de a Kontroll szerkesztősége, azt állítja, hogy tudják, hogy ki az a „Zsolti bácsi”.

A fólia nem védi meg a gyermeket. Az intézményi felelősség igen. Az időben meghozott döntés igen. A következmények vállalása igen. És éppen ez az, amiből ebben az ügyben túl kevés látszott.