| Szabó György |
Ezt a könyvet eleve bestsellernek szánták. Erről tanúskodik nem csak „A TISZA útja a győzelemig” alcím, hanem a szerző és a 21. Század Kiadó időzítése is, mivel május hetedikén jelent meg, még az új kormány megalakulása előtt, de nem túl sokkal a választások után, amikor a magyar társadalom talán még mindig nem teljesen tért magához az április tizenkettedikei győzelmi mámorból.
Valószínűleg nem is számoltak rosszul. Amióta Magyar Péter megjelenésével, a Talpra Magyarok Mozgalommal, végül pedig a TISZÁ-val visszatért a NER leváltására a remény, sokan, akik a 2022-es választási katasztrófa után teljes apátiába süllyedtek, nem csak újra érdeklődni kezdtek a közélet iránt, hanem ki-ki a maga szintjén és módján függőjévé is vált.
Visszatért a belpolitika.
Tízezrek nem is elégedtek meg a közéleti tartalmak passzív fogyasztásával és az új remény megtestesítőinek való szurkolással.
„Cselekedjél úgy, mintha sorsdöntő tényező volnál!” – írta és kérte Jászi Oszkár több mint egy évszázaddal ezelőtt, az elmúlt két évben pedig az előző rendszerrel szembenállók aktívan is cselekedni akartak és cselekedtek is, ez által pedig valóban sorsdöntő tényezővé váltak.
A választási kampány hajrájában a TISZA ötvenezer önkéntest volt képes mozgósítani. Ha csak közülük és csak minden tizedik vette volna meg ezt a könyvet, már az ötezer eladott példányt jelentett volna, ami magyar könyvpiacon határozottan soknak számít.
A Magyar Könyvkiadók és Könyverjesztők Egyesületének hivatalos adatai szerint a kiadott könyvek átlag példányszáma 2172 volt 2024-ben. Márpedig a Kiáradtot biztosan nem csak TISZA aktivisták, valamint sziget tagok vették meg és fogják megvásárolni, hanem jó eséllyel sokan azok közül a TISZA szimpatizánsok és szavazók közül is, akik ugyan nem kötődnek szorosan a szigetekhez, mégis még mindig tart náluk is a NER megbuktatásának és a permanens rendszerváltás megélésének az eufóriája.
Már a borító is egyfajta kapudrogként üzemel; Magyar Péter népvezérként lengeti a Hősök terén a magyar zászlót idén március tizenötödikén, előtte, mögötte, körülötte a több százezeres tömeg, TISZA táblák, zászlók, mi magunk, akik vagy teljes testi valónkban, vagy legalább lélekben ott voltunk sokan.

Első ránézésre, csak a borító alapján Magyar Péterrel és a TISZÁ-val teljesen elfogult könyvről van szó, de távolról sincs így.
A szerző, Papp Gergő a Momentum kampánycsapatának a tagja volt, nem is titkolja sem Momentum iránti elfogultságát, sem a Donáth Anna irányában érzett mély szimpátiát. Így viszont teljesen őszinte lesz, ha valamivel, akkor „tiszás szektássággal” vádolni biztosan nem lehet, ugyanakkor az is érezhető a könyv olvasása közben, hogy annak írója mindig is elkötelezett híve volt a rendszerváltásnak.
Egyáltalán nem is helyezkedik bele a semleges szemlélő/elemző pózába, éppen ellenkezőleg. A sorok közé egy politikával foglalkozó szakszöveghez képest elég gyakran kúszik be az egyes szám első személy, Papp gyakran említi meg, hogy kivel beszélt, mit gondolt, ekkor, vagy akkor, esetleg ő hogyan élte meg személyesen a szüntelen kampány egy-egy váratlanabb, vagy éppen nagyon is várt fordulatát.
Mindez néha kissé elidegenítően hat és kilóg a szövegkörnyezetből, ugyanakkor személyesebbé is teszi az egész írást, így legalább nem kelti a könyv azt a benyomást, hogy egy okos, igényes, mégis nagyon hosszú Telex, vagy 444 cikket olvasunk.
Sokszor az elmúlt két év belpolitikája és a két domináns párt kampánya történetének elmesélése közben finoman el van hintve egy-egy saroktétel-szerű megállapítás, mondhatni kiszól a könyvből a képzett politológus, és ezek a megállapítások általában jól érvelhetőek és védhetőek, mondjuk, hogy egy politikus legfőbb árúcikke a remény, de egészen jól elemzi nem csak a TISZA erősségeit, hanem a Fidesz gyengeségeit is, például amikor a Harcosok Klubjáról és a Digitális Polgári Körökről ír. Szerinte; „… sok jel utalt arra, hogy a Fidesz környékén félreértik a Magyar Péter jelenség digitális lábát. Bár a Tisza-kampánycsapat profin dolgozott, a hatalmas online aktivitás és Magyar személyének mémesedése azonban nem elsősorban ennek, hanem az ellenzéki választók érdeklődésének és Magyar ösztönös személyiségének köszönhető. Az ilyen szintű lelkesedést a Fidesz legfeljebb eljátszani tudta sok-sok pénz és szervezés árán. Ezzel azonban nem túl sokra mentek. A kampányokban ugyanis a kommentek, a megosztások, a mémek a politikai lelkesedés tünetei, nem pedig az okai.”
Nehéz lenne vitatkozni ezzel a megállapítással.
Az 2024-es EP választások előtti hősök terei kampányzáróról is találóan jegyzi meg, hogy; „…látszott, hogy nem is igazán egy párt kampányzárója ez, nem a pártlogika érvényesül, hanem az Orbán Viktorral szembenálló magyar társadalom szerveződik éppen egységgé a Tisza égisze alatt.”
Ezek persze csak kiragadott példák, de hasonlóak az egész írásra jellemzőek és bőven akadnak még. Végső soron a teljes könyv magában hordozza azt a pozitív üzenetet, ami a magyar társadalomnak elmúlt két évben közösen átélt tapasztalata; a propaganda sem mindenható, támogassa azt bármilyen felfoghatatlan mennyiségű anyagi forrás, a valóság végül mégis győzni fog, a történelmet pedig végső soron mi magunk alakítjuk.
Mindenki élvezni fogja ezt a könyvet, aki eleve szereti a jól megírt, mélyelemző cikkeket, mert pont olyan, mintha az lenne, csak éppen ez egy könyv hosszúságú cikk, némi személyes szállal és sok egykori és mostani benyomással és véleménnyel átszőve. Azoknak is tetszeni fog, akik csak szeretnék feleleveníteni, hogy mennyi minden történt az elmúlt két évben, és, hogy hogyan jutottunk el a kegyelmi botránytól április 12.-e örökké felejthetetlen éjszakájáig.
Összegezve; ez a könyv nem lábjegyzetek százaival súlyosbított, száraz politológiai szakszöveg, és nem is TISZA propaganda, ugyanakkor távolról sem egy semleges elemző pózába helyezkedett, társadalom felett lebegő értelmiségi alkotása.
Jól összeszedett, könnyen olvasható, még akkor is, ha sem a témaválasztással, sem pedig a megjelenés időzítésével nem vállal semmiféle kockázatot. Mégis ennyi talán megbocsátható annak, aki a saját könyvét minél több példányban el szeretné adni, ezzel pedig eljutni minél több olvasóhoz.
Kép forrása:
https://moly.hu/konyvek/papp-gergo-kiaradt
Link az eladott könyvek átlagos példányszámához, ha esetleg szükséges lenne: