A III. kerületi TISZA Szigetek önkéntesei nemcsak beszélnek a változásról, hanem tesznek is érte. Ők személyesítik meg a rendszerváltást a mindennapokban. Nekik köszönhetjük!

Így nézett ki a terület a projektet megelőzően.

Részletes tervrajz készült
Vasárnap délután önkénteseink közös munkával virágba borították a Római téri virágágyást, ezzel is szebbé téve közös környezetünket.
A projekt tulajdonképpen egy második nekirugaszkodás volt, hiszen a korábbi ültetés sajnos nem maradt meg. Most azonban szárazságtűrő növényekkel és sok lelkes önkéntes segítségével új életet kapott a virágágyás.
A résztvevők nemcsak ültettek, hanem együtt dolgoztak egy olyan ügyért, amely minden környékbelinek fontos lehet. Jó volt látni, hogy néhány óra alatt mennyi mindent lehet elérni közös akarattal és összefogással.
Külön köszönjük Kárpáthegyi Annának a projekt koordinálását, valamint mindazoknak, akik időt, energiát, eszközöket vagy anyagi támogatást ajánlottak fel a megvalósításhoz.

Reméljük, hogy az itt élők és az arra járók is örömüket lelik majd a színpompás virágokban, és a virágágyás hosszú időn keresztül szépíti majd a Római teret.
A Római téri virágágyás 2.0 csak az első lépés volt. A következő hetekben további helyi projektek is elindulnak, mert hisszük, hogy egy élhetőbb, zöldebb és összetartóbb Óbudát közösen tudunk építeni.
