Megalakult az Amfiteátrum Óbuda Tisza Sziget

Sziasztok III. kerületi Tisza Szigetesek!

Örömmel tudatjuk veletek, hogy az Amfiteátrum Óbuda Tisza Sziget augusztus 12-én megalakult. A neves eseményt a Budapest Gardenben tartottuk, ahol tavasz óta a szimpatizánsok egy csoportja már többször is összegyűlt, most azonban 20 fővel hivatalosan is létrejöttünk, mint Tisza Sziget, sőt a regisztrációnk is megtörtént.

A hőség ellenére igyekeztünk aktívak lenni, így először is megválasztottuk szervező/rendező koordinátorunkat, a vitákat levezető moderátort valamint egy lelkesen jegyzetelő és beszámolókat készítő titkárt. Ezen kívül megpróbáltuk kitalálni a legfontosabb teendőket, pl kerületi események, sajtó figyelése és fotózás.

Fontos napirendi pontunk volt a találkozók helyének és idejének kérdése. A találkozók gyakoriságát illetően a havonként egyszeri alkalmat szavaztuk meg. Természetesen, ha valakinek valamilyen konkrét ötlete van adott tevékenységre azt a találkozók között is megszervezhetjük. Kisebb projekteket kisebb csoportokban is végre lehet majd hajtani. A helyszín egyelőre a Budapest Garden maradt, ám mindenképpen keresnünk kell valamilyen hosszabb távon is alkalmas helyet. Ötletként művelődési házak, iskola vagy könyvtár merült fel. Akinek van valamilyen kapcsolata hasonló intézményekkel és tudna is segíteni ebben, az feltétlenül jelezze!

A hosszú távú stratégiai terveket illetően a legfontosabbnak a kerületi Tisza Szigetekkel való együttműködést tartottuk. Ezt segíti elő, hogy tagjaink között más kerületi szigetek tagjai, szervezői is vannak. Közös tervünk például egy-egy előadó vendég meghívása is, aki lehet belpolitikai szakértő vagy a TISZA párt valamelyik EU-s képviselője is. Felmerült ötletként egy kerületi hírportál létrehozása is.

Legközelebbi eseményünk, az augusztus 20-ai TISZA Párt által szervezett családi nap a Margit-szigeten, ahová úgy gondoltuk, közösen ellátogathatnánk. Ide várjuk szeretettel azokat is, akik a legutóbbi alkalommal a Budapest Gardenben nem tudtak megjelenni. De persze folyamatosan is csatlakozhattok majd az Amfiteátrum Szigethez. A 20-ai találkozó pontos helyét és idejét a koordinátor hamarosan közzé teszi majd itt a csoportban.

Addig is vigyázzatok magatokra a nagy melegben! És persze Áradjon !