Csütörtökön is a Római part 19. és a Nánási út 11. alatti ingatlanok megvédése volt a középpontban, közösen dolgoztak civilek és Tiszások

Ma estére már 800 cm körülire duzzadt a Duna Budapestnél, az emelkedés üteme lassul, de szombatig még nagyjából fél métert nőni fog a vízszint.

A Duna várható vízállása (forrás: https://www.hydroinfo.hu/)

A nap folyamán elsősorban a Római part 19. és a Nánási út 11. alatti ingatlanok megvédésére helyeződött a hangsúly. Mindkét helyszínen sokan összegyűltek. Önzetlen, segítőkész emberek. Nemcsak Budapest minden részéből, de még Albertirsáról is. Az ottani Tisza Szigetesek végig dolgozták a napot, majd útra keltek Budapestre. De olyan Tiszással is találkoztunk, aki Kazincbarcikáról érkezett segíteni. Sok civil is eljött, lapátot ragadtak például az 5. kerületi Roma Női Hálózat tagjai is. Teljesen mindegy volt, hogy ki honnan érkezett, a csapat együtt küzdött az ár ellen. Sokan voltak olyanok, akik sötétedést követően is maradtak.

Az árvízi védekezésben továbbra is számítunk áldozatos munkátokra. A jelentkezőket arra kérjük, hogy írjanak az  aradatisza2026@gmail.com címre, és adják meg telefonszámukat. Csináltunk egy Viber csoportot ahol koordináljuk a feladatokat.

Figyeljétek hírportálunkat és Facebook oldalunkat is, mert minden nap igyekszünk beszámolni a védekezés fejleményeiről.