Telt ház és értékes beszélgetések – tegnap debütált az első Tisza estek Óbuda-Békásmegyer
Óriási érdeklődés övezte a tegnap megrendezett szakmai fórumot, amelynek befogadóképessége sajnos korlátozott volt: mindössze 110 szerencsés résztvevő tudott jelen lenni a rendezvényen. A helyek már nagyon hamar beteltek, így sokan váróslistára kerültek.
A programot Dálnoki Áron nyitotta meg, aki röviden bemutatta a kerületi Tisza Szigeteket és azok koordinátorait, tevékenységeit, illetve a kerület főbb munkacsoportjait. Utána három kiemelkedő előadó beszéde következett: elsőként Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke beszélt a párt céljairól, majd Kovácsy Zsombor független egészségügyi szakértő és Kulcsár Krisztián független sportszakértő mutatta be a magyarországi egészségügy és sport helyzetét, pénzügyi oldalát.
Az esemény magas szakmai színvonalon zajlott, a közönség végig aktívan figyelt, majd feltehették a kérdéseiket az előadóknak. Ezt követően kötetlen beszélgetéssel zárult az este.
Szilágyi-Liptai Alexandra