1956. október 26., péntek
– Elhangzottak a nyugati kormányok első üdvözlő nyilatkozatai.
– Az egész országra kiterjedtek a harcok és a tüntetések. Általánossá váltak a sztrájkok, sorra alakultak a munkástanácsok, a forradalmi bizottságok. Felgyorsult a néphadsereg szétesése: az alakulatok egy része átállt, vagy tétlenül nézte a laktanyák lefegyverzését.
– A pártvezetés folyamatosan ülésezett, a Katonai Bizottság tagjai a felkelés leverését szorgalmazták. Marosán György javaslatára Direktóriumot választottak, ennek tagjai Nagy Imre, Kádár János, Münnich Ferenc, Szántó Zoltán és Apró Antal lettek. A KV elfogadta Nagy Imre új kormánylistáját. Az MDP KV és a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) elnöksége munkástanácsok alakítására szólított fel.
– 16 óra 13-kor a rádió közölte az MDP KV nyilatkozatát, amely új nemzeti kormányt, függetlenség és egyenjogúság alapján folytatandó magyar-szovjet tárgyalásokat ígért, továbbá amnesztiát, ha a felkelők beszüntetik a fegyveres harcot, és este tízig leteszik a fegyvert.
– Mosonmagyaróváron a határőrlaktanyából sortüzet adtak le az épület előtt tüntető tömegre. Több mint kilencvenen meghaltak, három határőrtisztet meglincseltek. Halálos áldozatokat követelt a kecskeméti, az esztergomi és a nagykanizsai sortűz is.
A Szabad Európa Rádió aznapi műsorának megtekintéséhez, kattints ide! A betöltést követően (néha 1-2 percig várni kell), az idősávból kiválasztható a megtekinteni kívánt műsor, illetve a „műsor letöltése MP3”-ra kattintva meghallgatható.