Az ’56-os forradalom napról napra – 1956. október 28., vasárnap

1956. október 28., vasárnap

– Az MDP KV – elfogadva a PB határozatát – tűzszünetet rendelt el, és az eseményeket nemzeti demokratikus mozgalomként értékelte. Ezután megszűnt a Központi Vezetőség, és hattagú pártelnökség alakult Kádár János (elnök), Münnich Ferenc, Kiss Károly, Apró Antal, Szántó Zoltán és Nagy Imre részvételével.

– 13 óra 20 perckor Nagy Imre a rádióban bejelentette az azonnali tűzszünetet, 14 órakor az új Nagy Imre-kormány letette az esküt.

– A katonai alakulatoknál megkezdődött a forradalmi katonatanácsok létrehozása.

– 17 óra 25 perckor Nagy Imre rádióbeszédében nemzetközi demokratikus mozgalomnak nyilvánította a megmozdulásokat, bejelentette a szovjet csapatok azonnali kivonását Budapestről, a tárgyalások megkezdését a szovjet haderők teljes kivonásáról az országból, az ÁVH megszüntetését, az amnesztiát, a Kossuth-címer bevezetését, március 15. nemzeti ünneppé nyilvánítását, az általános fizetésemelést, bér- és normarendezést, az erőszak megszüntetését a tsz-mozgalomban.

– Az ELTE-n megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága. A Budapesti Rendőr-főkapitányság épületében megalakították a Nemzetőrséget, az új kormányhoz hű karhatalmat. – Dudás József, a felkelők egyik vezetője a II. kerületi tanácsházán megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, a felkelésből kinövő, első kormányellenes politikai és fegyveres csoportosulást.

– Felfüggesztették a kijárási tilalmat, de a gyülekezés továbbra is tilos maradt.

– A nyugati nagyhatalmak kérésére összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa a „magyar kérdés” megtárgyalására.

A Szabad Európa Rádió aznapi műsorának megtekintéséhez, kattints ide! A betöltést követően (néha 1-2 percig várni kell), az idősávból kiválasztható a megtekinteni kívánt műsor, illetve a „műsor letöltése MP3”-ra kattintva meghallgatható.