Az ’56-os forradalom napról napra – 1956. október 31., szerda

1956. október 31., szerda

– A Honvédelmi Minisztériumban megalakult a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány a katonatanácsok küldötteiből és a felkelőcsoportok képviselőiből.

– Nagy Imre Király Bélát a Nemzetőrség főparancsnokává és a főváros katonai parancsnokává, Maléter Pál ezredest a honvédelmi miniszter első helyettesévé nevezte ki. A Forradalmi Karhatalmi Bizottság bejelentette: egységes parancsnokság alá vonja a honvédséget, a rendőrséget, a határőrséget és a felkelők alakulataiból létrejött nemzetőrséget.

 – Nagy Imre kora délután a Kossuth téren mondott beszédében bejelentette, hogy tárgyalások kezdődtek az országnak a Varsói Szerződésből való kilépéséről, a szovjet csapatok kivonulásáról, s arról, hogy október 23. nemzeti ünnep lesz.

 – A hivatalos megegyezés és bejelentés ellenére még mindig tartózkodtak szovjet alakulatok a főváros területén, s az éjszaka folyamán új szovjet egységek érkeztek az országba.

– Az MDP elnöksége kimondta a párt feloszlatását, és Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven új pártot hozott létre. Intézőbizottságában helyet kapott Donáth Ferenc, Kádár János, Lukács György, Nagy Imre és Losonczy Géza is.

– Újjáalakult a Keresztény Demokrata Néppárt és a Magyar Parasztszövetség.

– Eisenhower amerikai elnök beszédében arról biztosította a Szovjetuniót, hogy Washington sem az új lengyel, sem az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének. A szovjet pártvezetésen belül a magyarországi katonai beavatkozás hívei kerekedtek felül.

– Moszkvában a szovjet vezetés megkezdte a Magyarország elleni katonai akció tervének kidolgozását.

A Szabad Európa Rádió aznapi műsorának megtekintéséhez, kattints ide! A betöltést követően (néha 1-2 percig várni kell), az idősávból kiválasztható a megtekinteni kívánt műsor, illetve a „műsor letöltése MP3”-ra kattintva meghallgatható.