Az ’56-os forradalom napról napra – 1956. november 4., vasárnap

1956. november 4., vasárnap

– A magyarországi szovjet csapatok hajnali 4 óra 15 perckor általános szovjet támadást indítottak Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai objektumok ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvéd egységek – felvették a harcot.

 – 5 óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc bejelentették, hogy 1956. november 1-jén minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével.

– 5 óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek, és több nyelven is sugároztak: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

– Miután Soldatic jugoszláv nagykövet a hajnali órákban arról tájékoztatta Szántó Zoltán államminisztert, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak, 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György és Szántó Zoltán. A követségen 43-an kaptak menedékjogot. Mindszenty bíboros az amerikai követségen keresett menedéket.

– Bibó István, a törvényes magyar kormány az Országgyűlés épületében maradt egyetlen képviselője kiáltvány adott ki. Ebben leszögezte, hogy Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, s visszautasította azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

 – A szovjet csapatok – helyenként fegyveres harc után – a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverezték.

– 8 óra 7 perckor megszakadt a Szabad Kossuth Rádió adása, rövidhullámon váltakozva a Himnuszt és a Szózatot sugározták.

– Kádár János és Münnich Ferenc szovjet kísérettel Szolnokra repültek.

– Budapesten a felkelő csoportok felvették a harcot. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot.

– A Kádár-kormány táviratban kérte az ENSZ főtitkárától a magyar kérdés levételét a napirendről.

– Soldatic jugoszláv nagykövet közvetítette Tito Nagy Imrének és társainak címzett üzenetét, hogy ismerjék el a Kádár-kormányt, amit ők egyhangúlag elutasítottak.

– Eisenhower amerikai elnök tiltakozott a szovjet intervenció ellen.

– New Yorkban a Biztonsági Tanács ülésén a Szovjetunió megvétózta az amerikai határozati javaslatot, amely a szovjet csapatok kivonására szólított fel. Délután a rendkívüli közgyűlés elfogadta a bővített amerikai javaslatot, amely arra is felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására.

A Szabad Európa Rádió aznapi műsorának megtekintéséhez, kattints ide! A betöltést követően (néha 1-2 percig várni kell), az idősávból kiválasztható a megtekinteni kívánt műsor, illetve a „műsor letöltése MP3”-ra kattintva meghallgatható.