
A Budapesti TISZA Szigetek Karitatív Munkacsoport közös projektje, a TISZASzív – Nőkért és Lányokértkezdeményezés célja, hogy rászoruló hölgytársainknak nyújtsunk segítséget. Egy hete az MMSZ Gondviselés Háza Békásmegyeri Integrált Intézményében jártunk, hogy támogassuk az ott élő hölgyeket. A mai napon pedig a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványhoz juttattuk el női higiéniai csomagjainkat.
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány megálmodója és szakmai vezetője immár több mint 25 éve küzd azért, hogy a gyermekszegénységet felszámolja Magyarországon. A célunk közös: segíteni a rászorulókon.
Hálásak vagyunk mindazoknak, akik nyíltan és bátran elfogadják tőlünk az adományokat. Reméljük, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor az alapítványok és civil szervezetek támogatása természetes és akadálymentes lehet, hiszen együtt még több emberen tudunk segíteni!
Külön köszönet az összefogásban részt vevő TISZA Szigeteknek:
2026, Aligátor, Amfiteátrum, Andrássy, Áradás, Bartók, Civil Kör, Don Bosco, Érted Értem Értünk, Görgey, Gránit, Grund Ifjúsági, Havanna, Hétkert, Homoktövis, Kertvárosi, Kéz a Kézben, Kosztolányi, Közösen Kőbányáért, Leander, Lendület, Lépésről Lépésre, Máriaremete-Hidegkút, Napfény IX., Naplás, Normafa, Ötfalu, Pezsgő, Pixel, Promontor, Sori, Talpra Kertváros, Talpra Zugló, Tavaszi Szél, Tavaszi Szellő, Városmajor.
Veres Zsófia