Szombaton déltől birtokba vették a Római teret a Tiszások. Az első órában az akcióban résztvevők elmondhatták, hogy számukra mit jelent a korrupció, majd előkerült a Tiszás Mikulás, és ettől kezdve mindenkinek fülig ért a szája. Sikerült örömet okozni nagyon sok gyereknek és felnőttnek a Mikulás csomagokkal, de természetesen volt lehetőség tartalmas beszélgetésekre is.
„Próbaüzemet” tartott a kerületben a Rendszerváltó kártya kampány. Egyre többen szeretnék a változást, és vannak akik személyesen, vannak akik pénzükkel, és persze szép számmal olyanok is, akik így is, úgy is hozzájárulnak ehhez. Mindnyájan azt szeretnénk, hogy Magyarországon az erőszakos politikai légkör helyett, a jókedv és egymás véleményének meghallgatása domináljon!
A Mikulás nap szemétszedéssel is párosult. Bár a Római tér környéke az átlagos budapesti közterekhez képest nagyjából tisztának mondható, de a Tiszás aktivisták tovább fokozták a rendezettséget. Több zsák szemetet gyűjtöttek össze.
A gyermekek fotózása a szülők engedélyével készült.