A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az Óbudai Árpád Gimnáziumot a 2025 szeptemberében induló tanárképzési Karának gyakorlóiskolájává kívánja tenni, és ezzel együtt a fenntartói jogokat is átvenné.
Vannak akik pozitívan fogadták a tervet, mivel úgy gondolják, hogy ezáltal a diákok jobban megérthetik a közszolgálati értékeket és a társadalmi felelősséget. A gyakorlóiskola keretein belül pedig a diákok részt vehetnek különböző közösségi és közszolgálati projektekben, amelyek segítenek nekik a gyakorlati tapasztalatok gyűjtésében.
Nagyon sokan viszont ellenzik a fenntartóváltást, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek, valamint petíciót inditottak, amelyre eddig 970 aláírás érkezett.

Fotó: https://m.eduline.hu/
A petíció megfogalmazóinak olyan adatok vannak a birtokában, mely szerint az Árpád Gimnáziumból a korábbi években továbbtanuló diákoknak csak elenyésző százaléka jelentkezett az NKE képzéseire, emiatt nem látják a szakmai előnyöket a gyakorlóiskolává válásban.
Elsősorban amiatt aggódnak, hogy a változás hatására veszélybe kerülhet az iskola hagyományos oktatási programja, és hogy az átalakulás negatívan befolyásolja majd a tanári munkát illetve a diákok tanulmányi előmenetelét.
A tiltakozók nem értik, hogy a gyakorlóiskolává alakítás mellett, miért kell átvenni a fenntartói jogokat is. Úgy gondolják, hogy fejük felett hozták meg a döntést, hiszen a szülőknek csak másfél napja volt arra, hogy informálódjanak és feltegyék kérdéseiket. A petíció beterjesztői azt is állítják, hogy az átvétellel járó előnyökről, hátrányokról, kockázatokról eddig semmilyen írásbeli, értékelhető dokumentumot nem kaptak, csupán szóbeli ígéretek hangzottak el.