December 12-én (csütörtökön) békés demonstráció és élőlánc lesz az Árpád Gimnázium megvédésére

December 12-én reggel 7:00 órakor „Nem adjuk az Árpádot” névvel demonstráció lesz az Óbudai Árpád Gimnáziumnál, 1034 Budapest, Nagyszombat u. 19.

„Az Árpád Gimnázium szülői közössége tiltakozik az ellen, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gyakorlóiskolájaként a gimnázium az egyetem fenntartásába kerüljön.
A pedagógusoknak csütörtökön kell szavazniuk arról, hogy támogatják-e a fenntartóváltást. A szülők nem kaptak szavazati jogot. Ezért aznap reggel egy élölánccal szeretnénk szimbolikusan megvédeni az iskolánkat és kifejezni véleményünket.

Szeretettel várunk minden szülőt, diákot, véndiákot, vagy bárkit, aki támogatja a tiltakozásunkat.

A témához kapcsolódó transzparenst bárki hozhat magával, de szeretnénk mindenkit megkérni, hogy pártlogókat, politikai tartalmú üzeneteket mellőzzék! Maradjon ez a rendezvény politikamentes!

Felhívjuk a részt vevők figyelmét, hogy a gyülekezési törvény értelmében az arcot eltakaró maszk, ruházat viselése tilos, szintén tilos olyan tárgyat magaddal hozni, amivel másoknak sérülést okozhatsz.

Várunk szeretettel!
Érkezzetek egy kicsit korábban!”