| Szabó György |
Furcsa érzés Magyarországon élni április 12. óta. NER-hez szoktatott énünk, mintha még mindig képtelen lenne felfogni a valóságot és elhinni azt, hogy ami történik, az valóban megtörténik.
Az első, 2024-es Nemzeti Menet óta olvastuk, néztük és hallgattuk két évig közpénzből, a Fidesz által fenntartott minden virtuális térben létező és nyomtatott mindenhol, hogy kipukkadt a lufi, aztán két és fél hónappal ezelőtt tényleg kipukkadt, csak éppen egy másik lufi, ami a bukott hatalom pusztán virtuális valósága volt.
Azóta NER-es ex-oligarchák járnak a Kontrollba sírni, számtalan kitartottjuk által sulykolt hazugságuk megcáfolódott, a Megafon mától a múlté, közben pedig mindenki csak azt adhatja és azt is adja, ami a lényege. A „nem elitből érkező” „bátor” „street fighter” ex-miniszterelnök elbújt a nyilvánosság elől, a Mi hazánkosok Pride zászlókat dobálnak a Dunába, mialatt a Fidesz megmaradt hívei a facebook pöcegödör legmélyebb bugyraiban gyűlölködnek tovább, hiába.
Egy-egy budapesti, kormányellenes tüntetésre az egykori állampárt annyi embert sem képes mozgósítani amennyi Magyar Péter országjárásán kisebb vidéki városokban is spontán megjelent, közben pedig Ruff Bálintot népbiztosozzák és a jogállamért sírnak a korábban minden jogtipráshoz és antidemokratikus intézkedéshez lelkesen tapsoló fideszes influenszerek.
Orbán eközben nyugodtan és tét nélkül lehet a nyugati szélsőjobb (tragikus) hőse, miután ott nem fogja őt számon kérni semmiért senki, keleten bukása után pedig már senkit sem érdekel.
Egészen más dolog örök győztesként és rendszeralapítóként váteszt játszani a romlott és hanyatló nyugat jobboldali szélsőségeseinek, mint ugyanezt végleg megbukott miniszterelnökként tenni, bizonyítva a képviseleti demokráciánál sokkal ősibb, egészen a mélyókorig visszaérő közhelyt, hogy tényleg a legmagasabbról lehet a legmélyebbre zuhanni.
Orbán Viktor utolsó, nyugati fanjai előbb-utóbb talán mégis el fognak gondolkodni azon, hogy hogyan és mégis miért lehetséges az, hogy a számukra mintaországnak tartott Magyarországon tizenhat év kétharmadkodás után maga a magyar nép küldte el korábban sohasem látott többségi akarattal a rendszert és annak állampártját végleg és visszavonhatatlanul oda, ahonnan számukra már nincsen visszatérés…